Hatvan.
A színész túl van a nagy szerepeken, amit ráosztott az élet.
Megvolt a hősszerelmes. A hadvezér. A családapa.
Szép sikerek. Pár bukás. Mókuskerék.
És most egy új lehetőség. Egy utolsó nagy dobás.
Egy szerep, amit maga választhat meg.
A Jutalomjáték.
Így vagyok én is.
Négy évtizedet dolgoztam az IT-ban. Felneveltem a lányomat. Megteremtettem az egzisztenciámat.
Megszolgáltam, hogy az utolsó aktív éveimet azzal töltsem, amit szeretek.
Remélem, megadatik még tizenöt, talán húsz is.
Erre már érdemes tervezni.
Mióta az eszemet tudom, fotózok.
Az első fénykép, amin kamera van a kezemben, ötéves koromban készült rólam.
A színház iránti rajongásom a műegyetemi éveimben kezdődött egy Szkéné fesztiválon.
Azóta életforma. 
Többet járok színházba, mint némely színész.
Kiválasztottam a szerepet.
Színházi Fotós.
Ha csináljuk, csináljuk rendesen. Pontosan. Szépen.
Nekiláttam kitanulni a mesterséget.
Tanfolyamok. Mesterkurzusok. Szakképesítés.
Új premier előtt állok. Újra, annyi év után.
Lámpalázam van.
Én tudom, hogy tudom, de más nem tudja.
Nem ismernek. És nem ismerek.
Bemutatkozni. Ez a következő feladat.
Felkészültem.
Hol játsszam el?
Ott, ahol a legtöbb hasznomat veszik.
A Függetleneknél.
Back to Top